Oszd meg és legyél áldott!

Előre kell bocsássam, hogy amikor a Nagy Istennő vallásáról beszélek, akkor leginkább egy ásatásra érdemes gondolni: már sok minden a felszínre került, de ezek nem mindegyike találta meg a helyét a teljes képben, amiből rengeteg apró részlet hiányzik, és ezek közül sokat tudományos módszerekkel valószínűleg sosem fogunk megtalálni.

Konkrétan a következő a helyzet: biztosan tudjuk, hogy a Nagy Istennő kultusza sok tízezer évvel ezelőtt kezdődött. Mivel sok lelet elveszett az idők folyamán, a kultusz kezdete ismeretlen. Azt tudjuk, hogy mikor létezett már biztosan: 35-40.000 éve. A jelenleg legkorábbi szobrot ugyanis Hohle Fels-ben találták és ekkora datálható.

venus vom hohle fels

Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a Nagy Istennő kultusza egyidős az emberi kultúrával.

Jelenleg a vallás feltárásával és rekonstruálásával, új életre keltésével alapvetően három megközelítésből foglalkoznak:

  1. Régészet és vallástudomány. Itt kizárólag a tényanyag és az azokból levonható közvetlen következtetések jelennek meg. Sokszor évszázados, megkövült dogmák határozzák meg az inerciarendszert, amely például akkor sem fogadja el, hogy volt őskori írásbeliség, mikor több száz írásos leletünk van.
  2. Intuitív, kísérleti tudományos kutatás. Itt a tényanyagból indulnak ki a kutatók, ugyanakkor sokkal tágabb horizonton mozognak, gyakorta olyan következtetésekkel, amiket az “így tűnik helyesnek”indokol leginkább – itt sokkal több a sejtéseken alapuló model és elmélet, ugyanakkor alapvetően mégis tudományos. Robert Graves, Marija Gimbutas, Erich Neumann neve fémjelzi ezt az irányt.
  3. Újpogány mozgalmak és irányzatok, gyakorta feminista felhanggal. Itt néha fontosabb, hogy valami érzelmi kielégülést okozzon, mintsem hogy igaz is legyen. A tényanyag elvész az érzelmek tengerében.

Mindenkinek saját dolga eldönteni, melyik irányzatot tartja követendőnek.

nagyistenno blogspot com8

Mi úgy látjuk, a szolgai rekonstrukciónál sokkalta hasznosabb, ha feléleszteni akarjuk az Istennő vallását, a jelen kor emberéhez, a jelenkor kihívásaihoz alkalmazkodva – a Hagyomány él, és csak akkor él, ha változni is képes.

“Keressétek az Istennőt és meg fogjátok találni. Hívjátok és felkeres titeket. De álljatok készen rá, hogy mást találtok, mint amit elképzeltetek és akkor jön, amikor Ő úgy dönt!”

Az Istennő áldjon!