Pünkösd napján egyaránt ünnepeljük a természet termékenységét és mellette a Szentlélek eljövetelét és egyúttal az egyház megalapítását.
A keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. Ebből az alkalomból a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket és istentiszteleteket tartanak.
Kevesen tudják azonban, hogy eredetileg egy ősi termékenység ünnep volt, sőt a judaizmuson belül is legalább ezer évvel Jézus előtt már megünnepelték. A pünkösd tehát nem keresztény ünnep, de van keresztény rétege is.
Eredetileg a Bibliában, mint tudjuk, a húsvét (pészach, pászka), és így annak pünkösdi befejezése a húsvét 50. napján, mezőgazdasági ünnep volt.
A tavasszal megjelenő első gyümölcsökkel, a tavasszal előbújó első növényekkel volt kapcsolatos. Akkor ez egyfajta első aratás ideje volt, amely az 50. napon teljesedett be.
Pünkösd a jelenkorban
A pünkösdöt ünnepként csak a II. században említi két keresztény író, Tertullianus és Órigenész, habár az ünneplése egyidős az egyházzal. Már 305-ben püspöki szinódus rendelte el a Szentlélek eljövetelének megünneplését. Mivel a húsvéthoz kötődő ünnep, ezért a niceai zsinat óta (i.sz. 325) mozgó ünnep.
Mi a pünkösd – röviden
Az egyetemes egyház ünnepe, amely a Szentléleknek az apostolokra való leszállására emlékezik, ötven nappal Krisztus feltámadása után, a “hetek ünnepének” vagy pünkösdnek nevezett ősi zsidó ünnepen (2Mózes 34:22; 5Mózes 16:10). A pünkösdvasárnap az angol nevét (Whitsunday) a fehér ruhákról kapta, amelyeket a vigília alatt megkereszteltek viseltek; a pünkösd (“Pfingsten” németül), görögül “az ötvenedik” (húsvét utáni) nap.
A keleti ortodox kereszténységben a pünkösd a húsvéttól pünkösdig tartó ötven nap egészére utalhat. A pünkösdöt “fehér vasárnapnak” vagy “pünkösdvasárnapnak” is nevezik. Az Egyesült Királyságban hagyományosan a következő nap, a pünkösdhétfő is munkaszüneti nap volt.
Németországban a pünkösdöt “Pfingsten”-nek nevezik, és gyakran egybeesik számos szabadtéri és tavaszi tevékenység kezdetével. Ezek közé tartoznak a fesztiválok és az ifjúsági szervezetek által szervezett szabadtéri tevékenységek. A pünkösd utáni hétfő számos európai országban törvényes ünnepnap.
Honnan ered a pünkösd szó?
A pünkösd alapvetően csak magyarul jelenti ezt az ünnepet, mivel a görög pentekoszté, azaz ötvenedik szót magyarosították. Mozgó ünnep, ezért a napja minden évben május 10-e és június 13-a közé esik.
A pünkösd színei
Történelmileg két színt társítanak a pünkösdhöz. A piros szín vizuálisan emlékeztet a “tűznyelvekre”, amelyek képessé tették az apostolokat és másokat, hogy sok nyelven hirdessék Krisztus feltámadásának örömhírét a sok országból érkező zarándokok tömegének (ApCsel 2:3).
A fehéret néhány helyen használták, többek között Angliában, ahol a pünkösd a középkorra a keresztelések napjává is vált. Akár húsvétkor, akár pünkösdkor, akár máskor történt, a megkereszteltek új, fehér ruhát kaptak, amelyet annak jeléül viseltek, hogy levetették a világot, meghaltak a bűnnek, és a feltámadt Krisztussal együtt új életre támadtak fel.
A pünkösd története – ősi termékenységünnep volt eredetileg
A judaizmus, és örökségeként a kereszténység, számos ősi hitű ünnepet vett át és emelt be a saját vallásgyakorlatába.
A zsidóságban a hetek ünnepe (héberül: שבועות Shavuot) egy aratási ünnep, amelyet hét héttel és egy nappal a páska első napja (a kovásztalan kenyerek ünnepe) után hét héttel és egy nappal ünnepelnek (5Mózes 16:9), vagy hét héttel és egy nappal a szombat után, amelyre a 3Mózes 23:16 utal.
A hetek ünnepét a 2Mózes 23:16-ban aratás ünnepének is nevezik, a 4Mózes 28:26-ban pedig az első gyümölcsök napjának. A 2Mózes 34:22-ben “a búza aratásának első gyümölcse”.
A “hetek ünnepének” időpontja eredetileg az első gabona betakarítását követő hét teljes hét utáni nap volt. A zsidó hagyományban az ötvenedik napot nevezték a hetek ünnepének. Az ötven nap tényleges említése a 3Mózes 23:16-ból származik.
A hellenizmus idején már bővült az ünnep
A hellenisztikus időszakban az ősi aratóünnep az 1Mózes 9:8-17-ben leírt Noé szövetség megújításának napjává is vált, amely Isten és “minden test között jön létre, amely a földön van.”Ekkorra a zsidók egy része már diaszpórában élt. Az ApCsel 2:5-11 szerint “minden nemzetből az ég alatt” voltak zsidók Jeruzsálemben, akik valószínűleg zarándokként látogatták meg a várost pünkösdkor.
Különösen a hoi epidemountes (οἱ ἐπιδημοῦντες) a Rómából Jeruzsálembe érkező “látogatók” néven azonosítható. A látogatók e csoportjába zsidók és “prozeliták” (προσήλυτος, prosēlytos) egyaránt tartoznak; a prozeliták, akiket néha “a judaizmusra áttérteknek” fordítanak, olyan nem zsidókra utaltak, akik teljes mértékben betartották a mózesi törvényeket, beleértve a körülmetélést is.
A bibliai szövegben szereplő nemzetek listáján szerepelnek a parthusok, médek, elámiták, mezopotámiaiak, júdeaiak, kappadókiaiak, pontusiak, ázsiaiak, phrygiabeliek, pamphyliaiak, egyiptomiak, cireneiek és a Rómából idelátogató népek.
A tudósok feltételezik a nemzetek listájának lehetséges korábbi irodalmi forrását, beleértve Alexandriai Pál asztrológiai listáját és a Második Templom korának íróinak (különösen Alexandriai Philónnak) a zsidó diaszpórára vonatkozó különböző utalásait.
A templom i. sz. 70-ben történt lerombolása után már nem lehetett áldozatokat vinni a templomba
Az ünnep középpontja a mezőgazdaságról az izraelitákra tevődött át, akik a Tórát (Mózes öt könyvét vagy a törvényt) a Sinai-hegyen kapták. Szokássá vált összegyűlni a zsinagógában, egész éjjel fennmaradni, Tórát tanulni, és felolvasni a Tórából a Tízparancsolatot, valamint azt, hogy az izraeliták elfogadják a Tórát és ígéretet tesznek arra, hogy a Tóra szerint élnek.
Jézus korában az ünnep történelmi jelleget öltött: a Sinai-hegyen kapott Törvény kihirdetésének emléknapja, ami az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napon történt, s ilyenkor nagy sokaság zarándokolt mindenfelől Jeruzsálembe (ApCsel 2,5; ZsidTört 17,10,2). Qumranban is a sinai szövetségkötésre emlékeztek.
A pünkösd az Egyház születésének napja is
Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják. Az evangélium szerint Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok együtt ünnepeltek: Szent Péter prédikációja után sokan megtértek, és ők lettek az első keresztény gyülekezetek.
A pünkösd tehát egy olyan ünnep, amelyet mi, ősi hitűek együtt ünnepelhetünk zsidókkal, keresztényekkel és újpogányokkal, hiszen tőlünk vették át mind, hogy a természet termékeny erejét, a megújulást, a feltámadást ünnepelhessük.
A pünkösd és az Ősi Hit
Az Ősforrás tanításai között szerepel az, hogy a Teremtőt több Arcon keresztül ismerhetjük meg, hiszen Ő túl van téren, időn, energián, anyagon, minden Benne van. Ezért számunkra, akik a részei vagyunk a teremtésnek, többféle Arcon, Személyen keresztül mutatkozik meg, akiket sok ezer különböző istenségként tiszteltek – valójában mind egy és ugyanazon Isten.
A Szentlélek, avagy Szent Szellem azért nőnemű (Rúah) a judaizmusban, mert az Isten közvetlen megnyilvánulása. Számunkra a pünkösd az Élő istennő megnyilvánulásának ünnepe, és ősi termékenységünnep.
Mint ilyen, nem minősül ősi szernapnak, szent ünnepnapnak, ugyanakkor kétségtelenül szent nap.
A Teremtő áldása legyen minden jóakaratú hívőn!
3 hozzászólás
A hozzászólás jelenleg szünetel